Szőlő tápanyagellátásának alapjai

A szőlő tápanyagigénye, tápanyagfelvétele

A tápanyagellátás alapja a szőlőnél is a növény tápanyag felvételének ismerete. Az egyes növényi részek által kivont összes tápanyag pótlását kell a technológiában megoldani. A tápelemek mennyisége mellett a felvétel dinamikája az ellátás ütemezése miatt fontos. A termesztő talaj tulajdonságai, tápanyag szolgáltatása és a tápanyag felvétel együttesen határozzak meg a szakszerű, okszerű tápanyagellátás lépéseit.

A különböző kutatási eredmények hasonló felvett mennyiségeket állapítottak meg. Az egy 1 t terméssel felvett tápelem mennyiségek általában:

3-3,5 kg N, 0,7-1,4 kg P₂O₅ és 6-6,2 kg K₂O hatóanyag.

Az átlagos tápanyagfelvétel értékek a szakirodalomban a különböző viszonyok miatt esetenként nagyobb eltéréseket is mutathatnak, de ha a tápelemarányokat nézzük, egységesebb képet kapunk.

A szőlő tápanyagfelvétele különböző viszonyok között (FREGONI,1984)

A szőlő tápanyagfelvétele különböző szerzők szerint

A nitrogénfelvétel és a talaj nitrogén szolgáltatására a szőlőnél is jellemző hogy a növekedés első részében nagyobb a készlet és kisebb az igény. A túlkínálat alatt a veszteség jellemzően nagyobb. A virágzástól az intenzív növekedés nagy igényét nem elégíti ki az egyébként nagyobb szolgáltatás, hiány van, majd az éréskezdetre ismét csökken a nitrogén felvétele

Szőlő tünet érzékenysége a tápelemek hiányára (szakirodalmi adatok nyomán)

A szőlő növényvizsgálata és jelentősége

A tápanyagellátottság ellenőrzésére végzett talajvizsgálat mellett a tényleges felvételt mutató levélanalízis is fontos a tápanyag-ellátás megítélésénél, a tápanyag szaktanácsadásnál. A felvételt tükröző levélminták szedése és vizsgálata a gyakorlatban két időszakban történik. A virágzás idején, illetve a zsendülés, érés időszakában. Országonként eltérő, hogy a szaktanácsadás melyik időpontot javasolja, illetve milyen időpontot vélasztunk, de a következetesség nagyon fontos az évjáratok összevethetősége miatt. Más fenológiai fázisban szedett minták nem hasonlíthatók már össze.

A levélvizsgálat végzésére többféle javaslat is van. Többségében évenként egy alkalommal javasolják elvégeztetni, ennek megfelelő időpontja Bergmann javaslata szerint a virágzáskor legyen, és a virágzó fürttel szembeni leveleket kell begyűjteni. Ugyanakkor más szakemberek, Lakatos az érés időszakában, amikor a termésérés állapota 10-12 cukorfok közeli. Vagyis augusztus vége, szeptember elején javasolnak vizsgálatot, melyet az tesz indokolttá, hogy ellenőrizhető az állomány terhelésének hatása is. A különböző mintákat csak azonos időszakban végzett vizsgálatok esetén hasonlíthatunk össze. A mintavétel idejétől függően nagyon sokat változik a levelek tápelem tartalma.

Egy hektárról általában 40-60 levélmintát kell leszedni, és úgy, hogy a mintának szánt levelek átlagnak tekinthetők legyenek. Lehetőleg a fürtökkel szembeni levelek mintáit szedjük meg, míg fiatal nem termő tőkéknél a 8-10. levélemeletből gyújtjük be a jól fejlett leveleket.

Más szőlőtermesztő országokban, a levélnyél tápanyag tartalmának vizsgálatát javasolják, illetve végzik. A szaktanácsadás Kaliforniában a különböző fejlődési stádiumban szedett levélnyél vizsgálatokra épül, melyeket a virágzás előtt, a virágzáskor, kifejlett bogyóméretnél és éréskor szednek. Előnye, hogy az évjáratban is folyamatot láthat a termesztő és figyelemmel kísérheti a külölnböző környezeti változások, valamint a terhelés hatását is a tápanyagfelvételre.

A levélvizsgálatok adatainál a tápelem arányok többet mondhatnak, mint az abszolút értékek, ezért az ellátottság besorolásán túl az arányokat is mindig nézzük meg, elemezzük.

Szőlő levélvizsgálat minősítése az ültetvény ellátottságának megítéléséhez (MÉM NAK, KOVÁCSNÉ és mtsai, 1981)

Megjegyzés: + toxikus, ++ depresszió, +++ szakirodalmi adatokból

A szőlő levélnyél vizsgálat értékelése éréskor; szárazanyag % (DELAS, 1990)

A szőlő levelének optimális tápanyagtartalma virágzáskor; szárazanyag %-ban, (BERGMANN, 1992)

A szőlő levelének optimális tápanyagtartalma virágzáskor; mg/kg szárazanyag (BERGMANN, 1992)

Megjegyzés: A tápelem arányokra: K/Mg ≤ 6, P/Zn 150-190

A szőlő talajában és levelének szárazanyagában mért tápelem szintek, és toxikus értékek (mg/kg) (LAKATOS, 2006)

* Megjegyzés : A bogyók 10-12 mustfokánál, augusztus vége, szeptember elején szedett levélmintáknál.

A kálium mennyiségének a tenyészidő során a levelekben csak minimális csökkenés engedhető meg, ami a dinamikusan emelkedő érés előtti felvétel megfelelő ellátását tételezi fel. A kálium arányának csökkenése a hiányos ellátás mellett a tápelemek arányának felborulásával okozza, okozhatja a problémákat, például a nitrogén arányának emelkedésével, ami a közvetlen bogyóminőség romlás mellett, a vegetációra, az érésre, majd a későbbiekben a borminőségre is kedvezőtlenül hat.

A különböző tápelemek megfelelő arányai éréskor a levelek szárazanyagában (FREGONI, 1980, nyomán)

*Megjegyzés: K₁ a virágzáskori mintavétel, K₂ az érésben vett minta értéke.

A szőlő tápanyagszükségletét első lépésben és elsősorban a talaj ellátottsága és a termésmennyiség határozzák meg. Az általában egy tonna termés és növekmény képzéséhez szükséges tápanyag mennyiséget illetően igen eltérő adatokat közöl a szakirodalom.

Az 1980-as évek elejétől a hazai szaktanácsadás műtrágyázási irányelve igen magas műtrágya szükségletet javasolt, mely szerint 1 t termés és hozzá tartozó növekmény kifejlődéséhez: 10-13 kg N, 5-8 kg P₂O₅ és 15-20 kg K₂O hatóanyagra van szükség.

Ennek megfelelően korábban közepes tápanyag-ellátottságú öntözött talajon hektáronként szükséges összesen:

• 10 t/ha-hoz: 120 kg N + 70 kg P₂O₅ + 180 kg K₂O
• 15 t/ha-hoz: 180 kg N + 105 kg P₂O₅ + 270 kg K₂O
• 20 t/ha-hoz: 240 kg N + 140 kg P₂O₅ + 360 kg K₂O hatóanyag.

Ehhez hasonló a talajtípus szerint korábban készült (Gartel, 1966) N trágyázási javaslata. A Mg-ból 30-60 kg szükségletet kielégítő mennyiséget javasolt hektáronként, a mésztrágyázást pedig szükség szerinti mennyiségben.

Később a szőlész szakemberek által szükségesnek tartott mennyiségek csökkentek, és 1 t terméshez: 6-8 kg N, 2-3 kg P₂O₅ és 8-10 kg K₂O hatóanyagot javasoltak.

A szőlő tápanyag ellátására vonatkozó szakmai javaslatok a nem korlátozott termésű ültetvényekre jelenleg átlagosan a következő mennyiségű műtrágya hatóanyag használatát tartalmazzák: 3-6 kg N, 1,4-2,5 kg P₂O₅ és 6-10 kg K₂O egy tonna termésre vetítve.

Szőlő évenkénti fenntartó trágyázása; kg/ha hatóanyag (DELAS, 2004)

Nitrogén műtrágyázásra javasolt nitrogén mennyiségek (Francia javaslat, hagyományos termesztést folytató szőlőtermelőknek kötött talajra)

*Megjegyzés: A nem borászati felhasználásra termesztett szőlőültetvényeknél

Az ausztriai trágyázási tanácsadásban a kondíciótól függően javasolt N adagok

Különböző fajták összes tápelem szükséglete 10 t/ha termés és a teljes növekményhez; kg/ha (RUCKENBAUER, 1987)

A tartós sorközi növényborítás elsősorban a nitrogén ellátásban kíván korrekciót, mert a nitrogén szükségletet legalább 50 kg/ha mennyiséggel meg kell emeli. Ha a kondíció, növekedés gyenge, füvesítés, vagy zöldtrágyanövény, esetleg gyomtakaró van, akkor az N adagját akár 50 %-kal is emelni kell.

Foszforból nagyobb adagra mindig a szerves anyagban gazdagabb, kötöttebb talajokon van szükség. Egyes talajokon, jó ellátottságnál a P szükséglet minimálisra szorulhat.

Kálium, mint minőség meghatározó az egyik legfontosabb elem a szőlőtermesztésben is, a harmonikus, talaj típusához igazodó ellátás a minőség és menyiség romlása nélkül nem hagyható el. A szerves anyaggal és műtrágyával történő megosztást sok körülmény meghatározza és egy ésszerű, kivitelezhető egyensúly jelent kedvező megoldást.

Magnézium utánpótlására a magas K adagok miatt különösen laza talajon kell nagyobb hangsúlyt fektetni, mert gyakran a relatív Mg hiány is súlyos élettani betegséget és klorózist okoz. A már említett fürtkocsány-bénulás miatti terméskiesés is elkerülhető megfelelő Mg alap és lombtrágyázással.

Szőlőtermő talajok tápanyag ellátottsága

A telepítések és fenntartó trágyázás tápanyag szükségletének alapja a tápanyag ellátottság. Talajvizsgálatra a szakirodalom általános véleménye szerint a telepítés előtt, majd a körülményektől függően 3-5 évente van szükség.

A telepítést megelőző, alkalmasság és tápanyag ellátottság megítéléséhez az előírások szerinti mélységből és módon kell a mintát venni. A talajtani szakvéleményről szóló 90/2008. (VII. 18.) FVM rendeletben foglaltak alapján kell elvégeni a terület alklamasságát megalapozó, illetve az előkészítésre vonatkozó javaslatokat.

A termő szőlő fenntartó trágyázásához a gyökérzóna 0-30 és 30-60 cm mélységéből célszerű az átlagmintát vizsgáltra elkészíteni.

A nitrogén vonatkozásában a szántóföldi termesztésben alkalmazott szerves anyag alapú minősítés nehezebb, részben a gyökérzóna elhelyezkedése, részben a nitrogénfelvétel jellemzői miatt. A gyakorlatban inkább a növekedés erősségét figyelembe véve korrigáljuk a nitrogéntrágya adagokat.

Szőlőtermesztésben a nitrogénpótláshoz a kötöttségre kidolgozott Gärtel-táblázat szerint a homok (26-37 K_A) nagy N igényű, a vályog (38-42 K_A) közepes N igényű és az agyag (42 < K_A) kisebb N igényű.

Szőlő telepítés előkészítésekor homokon a foszforból 0-60 cm-ben 80-100 ppm, középkötött talajon 120-160 ppm, kötött talajon 200 ppm P₂O₅ érték javasolt. 1 % mésztartalom alatt és közömbös talajon kell az alacsonyabb értékkel számolni, a meszes, illetve gyengén lúgos, vagy gyengén-savanyú talajon a magasabb értékeket kell figyelembe venni.

Termő szőlő talajának tápelemtartalom határértékei és minősítése; mg/kg=ppm (Műtrágyázási irányelvek, 1979)

Termő szőlő talajának tápelemtartalom határértékei és minősítése; mg/kg=ppm (Műtrágyázási irányelvek, 1979)

Termő szőlő talajának tápelemtartalom határértékei és minősítése; mg/kg=ppm (Műtrágyázási irányelvek, 1979)

Szőlőtelepítés előtt az alaptrágyázással a 0-60 cm talajréteg kálium szintje érje el homokon a 100-150 ppm, középkötött és kötött talajokon a 180-300 ppm AL - oldható K₂O szinteket. Lazább talajon az alsó, kötöttebben a felső értékek mérvadók a talajtípuson belül. Az EUF módszerrel telepítéskor és termő szőlőben kedvező határértékek számértékben jelentősen eltérnek az előbb említettektől.

A szőlőtalajok EUF tápanyag ellátottsági optimum értékei 10-12 t/ha terméshez a 30-60 cm talajrétegben; mg/100 g talaj (SZŐKE, 1994)

A szőlő öntözése

Az öntözés szükségességét a szőlőtermesztő társadalom egy része a minőségromlás oldaláról kérdőjelezi meg. A helytelen öntözés természetesen kárt okoz a minőségben, a növény-egészségügyi kockázatot növeli, a túlzott vegetáció káros hatásai több évre, a fagyérzékenységgel, vagy a növény egész életére kihathat. A szakszerű öntözés a tápanyag felvételhez, szállításhoz, párologtatáshoz, a fotoszintézishez és asszimilációhoz fiziológiailag szükséges vizet szolgálja a kritikus időszakokban (421. táblázat).

Az ellenőrzött stressz öntözés, (Regulated Deficit Irrigation, RDI) lényege, hogy a gyökérzóna legfelső rétegében célszerűen, tudatosan szabályozza a nedvességtartalmat. A minőség szempontjából kedvező "aszályosabb" körülményeket alakítanak ki a virágzás utáni fejlődési szakaszban, valamint a bogyószíneződés idejére. Az említett időszakokban, illetve ezeket megelőzően a szőlőt egyáltalán nem, vagy csak nagyon szükséges esetben és ritkábban öntözzük.

Különböző nedvességtartalom hatása a szőlő életfolyamataira (MIKÓCZY, 2005)

A tengerentúli államok, Kalifornia, és a déli félteke országainak, Chile, Argentína, Ausztrália, Új-Zéland szőlőtermesztése a kedvező éghajlat mellett az intenzív technológia tudatos alkalmazásával vív ki magának előkelő helyeket a világ borpiacán. Okszerű és igényes tápanyag-utánpótlással az egyes évjáratok kedvezőtlen hatásai kiküszöbölhetők és tompíthatók.

Szőlőültetvények tápanyag veszteségei

Éves nitrogén, kálium és magnézium veszteséget vizsgálták 1990-1999 között, 0,7 % humusztartalmú talajon. A nitrogén trágyázás során a nitrogén veszteség mértéke az adagok emelkedésével nőtt, de a takarással csak minimális mértékben csökkent a kimosódás. Magasabb nitrogén ellátás növelte K és a Mg kimosódást is. Az őszi-téli takarás nem csökkentette a tápelemek veszteségét a humuszszegény talajon, ugyanakkor sokkal kisebb volt a tápelemek vesztesége a humuszban gazdagabb talajon. A túlzott, vagy helytelen nitrogén kijuttatás az emelkedő tápelem veszteségen túl növeli költségeket, a rügyek és vesszők fagyérzékenységét, és feleslegesen terheli a környezetet.

Különösen alacsony magnézium tartalmú talajok esetén számolni kell a Mg kimosódással és ennek következtében a fürkocsány bénulás előfordulásával. A magnézium egyenleg a magasabb ellátottság mellett is a nagyobb humusztartalmú talajon volt nagyobb.

Szőlőterület éves tápanyag vesztesége különböző humusztartalmú talajon; kg/ha (PATEMEL-SCHWAB, 2004)