Ha előző évben nem volt jellemző a mézharmat csepegése, előrejelzés alapján körte-levélbolha lárvái ellen védekezhetünk.
Kizárólag méhkímélő technológiával juttatható ki, a védekezés csak a méhek repülési időszakának befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg. A kezelést 23 óráig be kell fejezni, illetve 23 órától a következő nap alkonyatáig szüneteltetni kell. Természetesen az alma és körtemoly ellen is hatásos.
Az almamoly és a körtemoly 1. nemzedék elleni védekezés időzítésében segítségünkre lehet a szexferomon csapdás előrejelzés, valamint az almatermésű fák közelében (20 km) élő fehér akác, amely ebben az esetben egy biológiai jelzőnövényként segítheti munkánkat. Amint a fehér akác virágzása megkezdődik, onnantól számított 7 nap elteltével a permetezés megkezdése kötelező, hogy elkerüljük a termés kukacosodását.
Lisztharmat ellen, fertőzési nyomástól függően ismételhető a kezelés.
Növekedést segíti, életfolyamatokat szabályozza. Ha az előrejelzés szerint az egymást követő 25 °C feletti napok száma 7, vagy annál több, akkor érdemes használni a növényt ért hősokk ellen.
Utoljára és hígítva kerüljön a permetléhez. A növényvédő készítményekkel általában jól keverhető, de minden új összetételnél javasolt a keverési próba elvégzése.
Felhasználás előtt olvassa el a terméken található használati utasítást és győződjön meg arról, hogy megértette!
A permetszer felhasználása mindig a címkén szereplő felhasználási utasításnak megfelelően történjen!